Navigation Menu

Panka’s Beauty – Remington Air Plates hajsimító teszt

Szerintem tudjátok rólam, mennyire szeretek kísérletezni a különböző hajvasalókkal, és egyéb hajformázó készülékekkel, hiszen a mindennapos egyenesítés miatt fontos megtalálnom azt az eszközt, amelyikkel a leggyorsabban, s legegyszerűbben tudom elkészíteni a frizurámat. Nemrég lehetőségem adódott tesztelni a Remington újdonságát, az Air Plates névre hallgató hajsimítót, így egy újabb készülékkel bővült a paletta.


Ennek a különlegessége a lapok elhelyezkedésében rejlik, ugyanis felfüggesztettek, ezáltal a haj sokkal könnyebben illeszkedik közéjük, ami megkönnyíti a dolgunkat - a vasalással, vagy göndörítéssel töltött idő lerövidül. Mikor kinyitottam a dobozt az első dolog, ami szembetűnt, hogy mennyire elegáns a megjelenése, picike, ennek értelmében könnyű is, viszont a keskeny kerámialapok miatt kevesebb hajat is tudok közé fogni. Szerencsére így is 10-15 perc alatt végzek az egész procedúrával, ami az én esetemben hatalmas pozitívum. A hőfokszabályzó ezüstszínű (amit 150 és 270 fok között működtethetünk), maga az eszköz pedig hófehér.


Ahogy fentebb említettem, nem telik el úgy nap, hogy ne fogjam a kezeim közé, így elég időm volt próbálgatni ahhoz, hogy hiteles véleményt írhassak róla Nektek. Amit kiemelkedőnek tartok, az az, hogy a külső borítás nem melegszik fel, tehát nem kell attól félnem, hogy megégetem a homlokom, vagy a kezem vele. Gyorsan elérhetjük a választott hőmérsékletet, nagyjából 10-15 másodpercet szoktam várni, azután kezdhetem is a folyamatot. Én két részletben szoktam vasalni a hajam, így sokkal szebb lesz a végeredmény, sehol sem marad a végére egyetlen egy göndör tincs sem.


Jelen esetben sem csalódtam a Remingtonban, azt kaptam ettől a hajvasalótól, amit vártam. Tökéletesen egyenes hajat varázsol, ami második nap egy kis rásimítással is ugyanolyan lesz, mint az elsőn. Ha megtetszett Nektek is, március közepétől megtaláljátok a Media Markt üzleteiben és online 24 990 Ft-os áron.


0 comments:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.