Navigation Menu

Zomilla – Remington S8500 Shine Therapy hajsimító teszt

A Remington Straightener 210 hajvasalót körülbelül két éve használom majdnem mindennap. Pár hónapja már éreztem, hogy itt az ideje a váltásnak, de kerestem a tökéletes utódot. A minap leárazva leltem rá a Remington S8500 Shine Therapy készülékre.




Első benyomásra nagyon szimpatikus volt, ugyanis fehér és türkiz színű, ami az egyik kedvenc színösszeállításom. Szembetűnő volt még, hogy van hőfokszabályzója. Szerintem ez mindenképpen pozitívum, hiszen egyéntől függ, hogy milyen erősek a hajszálak, milyen minőségű a haj, esetleg póthajat visel az illető.

Egyértelműen első látásra szerelem volt, de adtam magamnak még egy napot, hogy alaposan átgondoljam a vételt. Nem szeretek mellé nyúlni, mivel úgy gondolom, ennyi változtatás után megérdemli a hajam a törődést, már csak azért is, mert dicséretre méltó milyen kitartóan viseli a „bekattanásaimat”. Egy-két vélemény elolvasása után már bátran vettem meg és alig vártam, hogy végre kipróbálhassam. Ami először feltűnt, hogy mintha kicsit rövid lenne a hozzá tartozó kábel, de ez nálam nem jelent problémát, ugyanis nincs akkora távolság a tükör és a konnektor között. 


Azt írják, hogy hőre aktiválódó E-vitaminban gazdag marokkói argánolajas kondicionálót tartalmaznak a kerámialapok. Bevallom, először kicsit furcsán néztem, mikor elolvastam ezt az információt, de az első használat meggyőzött! Tényleg működik! A hajam selymesebb, puhább és fényesebb. Elég csak egyszer kihúzni egy tincset. A fogása is kényelmes, pont kézre áll, nagyon jó vele dolgozni. Csak reménykedni tudok benne, hogy egy év múlva sem veszít jó tulajdonságaiból.

Frissen mosott hajon próbáltam ki, kíváncsi voltam, meddig marad egyenes a hajam, ugyanis az előző vasalót szinte mindennap kellett használnom. Tartósságát illetően meg vagyok vele elégedve, hiszen ez a harmadik nap és még mindig szög egyenes a hajam. Szép fényes, ezüstös, türkizes hőálló tasak van hozzá, 1 óra működés után automatikusan kikapcsol, 150-230 C°-ig lehet szabályozni a hőfokot.
Bátran ajánlom mindenkinek ezt a terméket és örülök, hogy ismét nem kellett csalódnom a Remingtonban.

0 comments:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.