Navigation Menu

A TE TÖRTÉNETED – Torkos Rita


Torkos Rita vagyok, 27 éves, a Remington Beauty Team sminkese. Közel 3 éve indítottam el a vállalkozásom, amiben kiteljesedhetek, hiszen azt csinálom, amire mindig is vágytam: sminkelek, táncot tanítok és virágot kötök. Ez a három dolog számomra egyformán kedves, szenvedéllyel csinálom mindegyiket.




Fontos számomra, hogy eddigi munkáimra visszatekintve büszke lehessek, és a minőséget szinten tartva minden ágazatot fejleszteni tudjak. Folyamatosan figyelemmel követem az aktuális trendeket, szem előtt tartva saját értékrendemet és ízlésemet. Jelenleg egy professzionális sminktovábbképzésen veszek részt, ahol rengeteg új technikát tanulok. Versenytáncos múltamból adódóan mindig érdekelt a smink világa, szerettem kísérletezni, új dolgokat kipróbálni. Nagyon boldog voltam, amikor Remington Nagykövetnek választottak, és élvezhettem az ezzel járó figyelmet és kényeztetést. Az ezt követő közös munka utáni felkérés, hogy a Remington Beauty Team sminkeseként aktívan részt vehetek a közös munkában, óriási megtiszteltetés számomra, igazi örömmunka.




Tánctanári diplomámat 2016-ban szereztem a Táncművészeti Egyetemen, azóta tanítok művészeti iskolában alsó tagozatos gyerekeket, és esküvőre készülő szerelmeseket. Szeretek emberekkel foglalkozni, kapcsolatokat építeni, és látni egy-egy táncos koreográfián keresztül a befektetett munka eredményét.

A vállalkozásom harmadik pillére a virágkötészet. Mondhatni virágok között nőttem fel, ugyanis szüleim évtizedeken át kertészettel és virág termesztéssel foglalkoztak. Volt a kertünkben rózsa, gerbera, szegfű, kála, rengeteg szép szezonális virág. Édesanyám virágboltjában mindig szerettem tüsténkedni, anyu keze alá dolgozni, így már egészen kicsi koromban megtanultam tőle az alapokat, amit most kamatoztatok a saját ízlésemre formálva.

Így áll össze a smink-tánc-virág, a három szenvedélyem.

Remington Beauty Team:

Ha te is szívesen jelentkeznél Remington Nagykövetnek, itt megteheted!

0 comments:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.